Ketten

A temető mélyén ülve,
Halott virágok közt éledezve,
Téli csendben fürösztve,
Amy mesél nevetve.

Márványból font álmunk,
Összeszőtt kis barátságunk,
Révedező gondolatunk,
El-eltévedt pillanatunk.

S most én mesélek testvéremnek,
Régi álmok kergetőznek,
Felszínre tört egy régi remek,
Nevetve meséltem el Neked.

Egy bálban jártunk táncot,
Egymás közt feszült kicsiny láncunk,
Gyönyörű ruhában szálltunk,
Minden szem rajtunk ámult.

De minket nem érdekelt senki,
Mi csak táncoltunk és ennyi.

Álomtáncot próbáltunk,
Kézenfogva ugráltunk.
Néha-néha rontottunk,
Egymást segítve felálltunk.

Mindenki minket nézett,
De nem látták, mit is néznek...
Ketten voltunk az életnek,
Ketten voltunk egymás mellett.

Minket elszakítani nem lehet,
De ugyan, ki is próbálná meg?

Sikerült a táncunk,
Együtt el is fáradtunk,
Mosolyogva láttuk,
Mily nagy csodát tett álmunk.

Felénk süvített a szél,
Újra a temetőben talált a tél,
Mellettem ült Amy egy sír kövén,
Apró láncunkon megcsillant a fény...

/by: Kyra Angel/